Épülettakarítás

A társasházak közös területeinek folyamatos, megfelelő minőségű tisztántartása épp úgy hozzátartozik mindennapi életünkhöz, mint például a háztartási hulladék elszállítása. Sok épületben a lakók maguk veszik kézbe közös területeik tisztaságának megoldását, de gyakorta sajnos ez a megoldás vitához, haraghoz vezet.

Takarítóink megbízhatóak, több éve cégünk alkalmazásában állnak, gyors és precíz munkát végeznek, önállóan előre egyeztetett napi program szerint dolgoznak.

A társasházak lakóközösségei általában a heti 1-2 alkalommal történő takarítást preferálják, de olykor-olykor előfordul, hogy ennél többet is igényelnek. A szolgálat azonban mindkét esetben ajánlatos, ugyanis a takarítói feladaton túl akár gondnoki feladatokkal is megbízható a takarító. A „ha már úgyis ott van, igazán kicserélhetné azt az izzót, vagy szólhatna a közös képviseletnek, hogy csöpög a lépcsőházi radiátor” mondat és az ehhez hasonlóak biztosan elhangzottak már az Önök közgyűlésein is, vagy amikor összefutott a lépcsőházban kedvenc szomszédjával és megosztották meglátásaikat, azonban a takarító alkalmazottja nem biztos, hogy feladatának érzi az épület műszaki állapotának szemmel tartását, ha az nincs is leírva a szerződésében.

Mindezek mellett természetesen foglalkozunk társasházak komplex takarításával. Komplex alatt a következőkre vállalkozunk:

Rendszeres, napi takarítás:

  • Az épület előtti járda szakasz és útpadka felsöprése.
  • Téli hónapokban síkosság mentesítés, hóeltakarítás
  • A lépcsőházak felsöprése heti 1 alkalommal, felmosása heti 1 alkalommal, illetve szükség szerint.
  • A szélfogók és fogadó szintek minden esetben heti két alkalommal felsöprése és felmosása.
  • A lépcsőházban a pókhálók eltávolítása.
  • A korlátok felső felületének tisztítása, cseppmentesítése.
  • A lépcsőház fogadószintjén tartott szemetesek és szórólaptartók ürítése.
  • A lépcsőházi kapuk üvegfelületeinek és kilincseinek heti 1 alkalommal való tisztítása.
  • A kaputelefon nyomógombjainak és felületének tisztítása. (Érintőgombos készülékek esetében a folyamatos működés egyik feltétele!)
  • A lépcsőházi armatúrák izzóinak cseréje.
  • Szállítási napokon a kukák előkészítése ürítésre, majd a kukatárolókban az esetleges hulladék összeszedése, felsöprése.
  • Liftek seprése és felmosása, korlát, kapaszkodó, tükör és kezelőpanel tisztítása.

A munkavégzéshez szükséges eszközöket, vegyszereket, vizet és áramot, valamint a síkosság mentesítéshez szükséges anyagokat a társasház biztosítja.

A felsorolt általános takarítási szolgáltatások természetesen kiegészíthetők, melyek személyes bejárás és a vezetőséggel történő egyeztetés során más árkalkulációt von maga után. Ilyen például a teremgarázs vagy a szemétledobók takarítása, de bármilyen felület vagy helyiség takarítását vállaljuk, akár alpin technikát is alkalmazva. A lakóépület igényeinek megfelelően alakítjuk szolgáltatásainkat.

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Telefon +36 20 456 3254 Nyitvatartás Hétfő-Péntek 9:00-16:00 Háztudás Facebook
Scham Industries Duvinet